Határon túli generációk

Ha van közös cél és feladat, a fiatalok könnyebben megtalálják a hangot az idősebb nemzedék tagjaival
Generációs keresztút címmel nyert el még 2010-ben egy Európai Uniós pályázatot az Élethosszig Tartó Tanulás Grundtvig Programján belül az Életművész Ifjúsági Egyesület.
A projekt fő témája a generációk együttélésének, az idős és fiatal nemzedékek találkozásának művészeteken keresztüli elérése, a célja pedig, hogy azonos szakmában dolgozók megtapasztalhassák azt, más országokban, hogyan végzik a munkájukat. Jelen esetben a közösségfejlesztésről van szó.
Egy csapat járt már Belgiumban, ott a zenével foglalkoztak, míg egy másik csoport találkozási pontja Szlovéniában volt, témaként a divatot rakva középpontba.
A napokban három országból 43 külföldi érkezett a Velencei-tó mellé, ahol a festészeté volt a főszerep. A program lényege, hogy a fiatalok és az idősek közösen, együtt tudjanak dolgozni. Ezúttal a dinnyési közösségi ház falát két napon át félszázan festették.
Márciusban pedig négyen utaznak majd Portugáliába.

KOR-TÁRS NYUGDÍJAS KI-MIT-TUD 2011.

Nagykorúvá vált a nyugdíjas klubok, egyéni fellépők körében méltán népszerű program, hiszen idén 18-dik alkalommal várják Székesfehérvárra, a Szabadművelődés Háza színpadára a szépkorú fellépőket. A Kor-társ Nyugdíjas Ki-mit-tud február 19-én, szombaton kezdődik, és három hétvégén nyújt tartalmas és színvonalas szórakozási lehetőséget. A fellépők szakavatott zsűri előtt, több művészeti ágban mérik össze tudásukat, minden nap végén kategória díjjakkal jutalmazzák a legnívósabb előadásokat.
Dalkörünk eddig minden évben elismerésben részesült, reméljük ez idén sem lesz másképp. Az első nap tiszai dalokból összeállított csokrot nyújtunk át Barta Gyula citeramuzsikájával, majd február 27-én, vasárnap, somogyi lakodalmas dalcsokrot adunk elő.
Aki szeretne jó társaságban, színvonalasan szórakozni, azt várjuk szombaton a tópartra!

Fellépők listája itt.

A Magyar Kultúra Napja gálaest

Magyar Kultúra Napja 2011

A Vörösmarty Színházban ünnepelte Székesfehérvár és Fejér megye a Magyar Kultúra Napját január 22-én 17 órától. Január 22-én annak emlékére rendeznek országszerte kulturális programokat, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A Vörösmarty Színházban megrendezett gálaesten igen neves társaságban léptünk színpadra. Az előadást gazdagították a Vörösmarty Színház művészei, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar, az Alba Regia táncegyüttes, a Sárrét táncegyüttes. Megtiszteltetés volt számunkra a felkérés, amelyet Juhász Zsófiának a Művészetek Háza igazgatójának köszönhetünk. Ismét örömmel és büszkén képviseltük Dinnyést és Gárdony városát az esten.

A Fehérvár Televízió által készített híranyag megtekinthető itt.
A fellépésről készült fotók megtekinthetők itt.
A Fejér Megyei Hírlapban megjelent cikk elolvasható itt.

Nyugdíjasok karácsonya a Művészetek Házában

A Nyugdíjas Klubok „Életet az éveknek” Szövetség Fejér Megyei Szervezetének karácsonyi ünnepségén idén a Gárdonyi Kistérséghez tartozó települések mutatkoztak be. Kissné Vörösmarty Mária, a pákozdi Művelődési Ház igazgatója változatos műsort állított össze a tókörnyéki civil szerveződések közreműködésével.

A Fehérvár Televízió által készített híranyag megtekinthető itt.

Népdalkörvezetők szakmai továbbképzése

A dinnyési Hagyományőrző Központ adott helyet a népdalkörvezetők soron következő szakmai továbbképzésének, 2010. december 4-én. A Művészetek Háza által szervezett szakmai napon a Fejér megyében működő népdalkörök vezetői és tagjaik kaptak szakmai felkészítést. Varró János a dalcsokrok összeállításának szabályairól, a változatosabb előadásmód lehetőségeiről tartott előadást. A közönség, Varró tanár úr segítségével, egy fejér megyei dalcsokrot és a vitnyédi betlehemest tanulhatta meg. Juhász Zsófi felkérésére Népdalkörünk az Aranypáva Díjas dudás dalcsokrot, és Barta Gyula citerakíséretével az egyik fejér megyei összeállítást adta elő.

A Fehérvár Televízió által készített híranyag megtekinthető itt.
A Művészetek Háza által írt cikk elolvasható itt.

"Sok születésnapokat vígan megélhess..." - Öt éves az Iglice népdalkör

Nyugdíjas Juniális 2009

Várhatóan felcsendül a születésnapi köszöntő pénteken este, november 19-én a dinnyési Hagyományőrző Központban, ahol az Iglice népdalkör fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli. A jeles eseményre meghívtuk mindazokat, akik az elmúlt öt évben segítették munkánkat, támogattak minket anyagilag, szakmailag.

Márton-napi Mulatság

Márton-napi Mulatság

Idén első alkalommal került megrendezésre a Márton-napi Mulatság Dinnyésen. A faluban nincsen gyökere ennek az ünnepnek, ezért hagyományteremtő volt ez az alkalom. Az Iglicét most is társszervezőnek hívta a Madárdal Alapítvány, mint már oly sokszor. A gazdag programok közül nagy érdeklődés kísérte a libaterelő-versenyt és kukoricamorzsoló tudományukat is sokan kipróbálták. Hangulatossá tette a délutánt a kemencében sült gesztenye és tök illata. Dalkörünk ismét a tomboláért és a jó hangulatért volt felelős. Az est fénypontja a libavacsora és a moldvai táncház után Baboth Dóra előadása volt, aki pajzán csángó mesékkel szórakoztatta az érdeklődőket.

Aranypáva díjat nyert a dinnyési Iglice népdalkör

Aranypáva 2010

A dinnyési Iglice népdalkör a 2010. június 26-án, Pázmándon megrendezett XV. Térségi és országos népzenei minősítő versenyen térségi arany minősítést szerzett. A zsűri dicséretén felbuzdulva október 2-án, a Szeged-Szőregen megrendezett XVI. Térségi és országos minősítő versenyen szintén elindult az énekkar. A Pál István, tereskei juhász nótáiból összeállított, dudával kísért dalcsokor itt is nagy sikert aratott, az országos arany minősítés mellett Aranypáva díjjal is jutalmazták az énekkart. A minősítőn indult csoportok és egyéni fellépők közül rajtuk kívül az ifjú Szűcs Bálint, szegedi kobzás részesült még ilyen elismerésben. A dalcsokor sikere köszönhető Lendvai Juditnak, a dalkör felkészítő tanárának és férjének Lendvai Tibornak, aki a dudakíséretet adta. A dalkörnek nagy ajándék az elismerés, hiszen idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját.